PARTYTIME IS ANYTIME
Dj Ghost életének fiatal korától fogva része volt a zenélés.
1986-ot írtunk, mikor Ghost rákattanva a "DJ" létformára élete nagy fordulatot vett.
Suli-bulikon, majd vidéki klubokban folyamatosan elsajátította a szakma alapjait, s innentől kezdve nem volt megállás. Gimnáziumi évei alatt már folyamatosan stúdiózott. A suli-bulik folytatódtak nem csak Debrecenben, hanem egész Hajdú-Biharban.
1990-től számtalan klubban élvezhették a partyzók szettjeit, ahol már bakelitről, később cd-ről zenélt.
A debreceni City rádió műsorvezetője volt és több klubban rezidens, valamint rengeteg vendégfellépés a megyében. (Hangár (Újvigadó), City Dance Club Debrecen, Astra -Hajdúböszörmény, Aréna - Polgár)
Mindezek mellett stúdiót alapított RMX néven a Necropsiá-s Pistivel.
Ekkor már első remixeire táncolhatott Debrecen, valamint Tiszafüred lelkes partiközönsége (Redline, Avantgarde - Debrecen, Star disco - Tiszafüred).
Fontos állomás életében 2000. jan. 8-a, mivel ettől a naptól állandó vendég a budapesti E-klubban.
Sikertörténete tovább folytatódott a váci Mousoleumban, szigetszentmiklósi Küklopsz-ban.
DJ Spigiboyjal kialakuló barátságuk eredményeként jött létre 2002-ben közös munkájuk, a G.Gecco meets dancemix., melynek folytatása lett a Dancemix Records.
2003-ban megjelent Spy the Ghost - Partytime (Everybody) címû nagylemez, ami egész életstílust indított el Magyarországon. (Spy-tánc, hajdivat). Ennek folytatása Partytime 2 (Spytime), Partytime 3 (Éjjel érkezem, It s time 2 disco), melyek nagy népszerűségnek örvendnek.
Ekkor már külföldi produkcióknak is készít remixet(Grooveyard, Jaydee, Silver Club). Sőt! Zenéit igen gyakran forgatják külföldi sztár dj-k. (MasterBlaster, Groove Coverage)
Sok együttes, deejay pályáját indította, egyengette, segíti jelenleg is.
Megszámolhatatlan rendezvényen vett, vesz részt mint fellépő és háttér (ghost) producer.
A televíziós műsoroktól a közvetítéseken át sportműsorokban is feltűnik.(Clubrotation főcím zene 2005 után, Magyar Szkander szövetség hivatalos dala, számtalan rádiószignál, reklám)
Szinte az összes fesztiválon visszatérő vendég.
Házigazda szerepben is gyakran látni.
Nagyon sok magyar produkcióban tevékeny hangszerelő és remix master:
Dobrády Ákostól a Gönczi Gábor Smile zenekarán át Dj Dominique-on keresztül a mai népszerű együttesekig és deejayek-ig.
Jelenleg aktívan vállal szerepet az. egyedül koncertező (ex)Happy Gang frontemberének Corynak új formációjában,
Mr. Rick projectben, BanDJ projectben, Peter Sharp projectben.
Nagy hangsúlyt fektet:
- az utánpótlás képzésre, informálásra
- az értékmentésre (régi dallamok, érzések aktualizálására)
- népdalaink fontosságára
- újdonságok létrehozására
- a határontúli kapcsolatok ápolására
- a magyar túrisztika értékeinek tiszteletére!
Spigiboyjal 20 éve tartó barátságuk, munkakapcsolatuk töretlen és gyümölcsöző.
Anytime is partytime!
Évszám(ok) | Klub, rendezvény, stb. neve | Település |
---|---|---|
2008-2012 | MACALLAN | Nyíregyháza |
2007-2011 | CLUB CARIB | Kecskemét |
2000-2007 | E-KLUB | Budapest |
1997-2002 | RED LINE, AVANTGARDE | Debrecen |
1996-1999 | STAR DISCO | Tiszafüred |
1992-2000 | CITY RADIO | Debrecen |
1992-1995 | ÚJVIGADÓ | Debrecen |