legalisdj.hu

A DJ Szövetség (Magyar DJ és Producer Egyesület) tagjaként, a szerzői jogi törvény előírásainak megfelelően dolgozó DJ-k oldala

Hores

Város: Darnózseli
Ebben a régióban végzek DJ-tevékenységet: Budapest, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Veszprém, Zala
web/blog: hores.hu
OKJ/OSZK: OSZK dj 297
Facebook
SoundCloud
Hores

Hallgass bele a mixembe!

Back to 2016
(World music)

Ki vagyok

Üdvözöllek!
1988 óta vagyok jelen a szórakoztatóiparban, és büszkén mondhatom, hogy több mint 36 évnyi szakmai tapasztalattal rendelkezem. DJ-ként kezdtem pályafutásomat, és azóta számos különböző helyszínen hoztam létre felejthetetlen élményeket.

Az indulásomat a Mofém kultúrházban (ma PART rendezvényház) tettem meg 1988-ban, majd következett a Szoliház (1991-1997), a Kimle Colors (1998-2002, 2005-2007) és a Pleasuredome Dunakiliti, Diákdisco Mosonmagyaróvár.

Az esküvők világában is otthonosan mozgok, ahol nemcsak DJ-ként, hanem fénytechnikai szakértőként is szolgáltatást nyújtok.
2006-ban barátaimmal belevágtam rendezvényhangosításba és színpadtechnikai megoldásokba, és azóta számos neves előadót támogattunk hang és fénytechnika terén, köztük olyanokat, mint Roy és Ádám, Zanzibár, Back II Black, Beatrice, Lord, Punnany Massif, Magna Cum Laude, TNT, Fenyő Miklós, Neoton, Carson Coma, Paddy And The Rats, Honeybeast, és sokan mások.

Mindez együttesen garancia a magas színvonalú technikai megoldásokra és a rendezvény sikerességére. Vállalok lagzikat, szülinapokat, céges rendezvényeket, városi eseményeket. Ha profi szolgáltatást keresel a szórakoztatás és rendezvénytechnika területén, ne habozz felvenni velem a kapcsolatot. Ideértve hang és fénytechnikát, ledfalat, színpadfedést. Bízom benne, hogy hamarosan Neked is emlékezetes pillanatokat teremthetek.

Elérhetőségeim: Telefon: 20/9622-279 Weboldal: hores.hu

Miket játszom

NOSZTALGIA, RETROBecky G: Bella Ciao
Buster Poindexer: Hit the roadjack
Cindy Lauper: The Girls Just Waana Have Fun
Delegation: You and I
Disturbed: The Sound Of Silence
Dura Duran: Reflex
Earth Wind and Fire: September
Falco: Der Kommisar Caminita remix
Fancy: Slice me nice
Ricchi e Poveri: Sarà perché ti amo
Rick Asthley: Never gonna give you up
Righeira: Vamos a la playa
Ryan Paris: Dolce Vita
Sabrina: Boys
Softcell: Tainted love
Spagna: Easy Lady
The Bucketheads: Bomb
The Kolors: ITALODISCO
Weather Girls: Its raining man
Whitney: I wanna dance with somebody

Hol voltam eddig

Évszám(ok) Klub, rendezvény, stb. neve Település
2016 Club W Lébény
2010 D. Corner Mosonmagyaróvár
2008 Retrofarsang/ Retrosszilveszter Mosonmagyaróvár
2006 Diákdisco Mosonmagyaróvár
1998 Colors KImle
1993 Vár Disco Mosonmagyaróvár
1991 Szolgáltatóház Mosonmagyaróvár