legalisdj.hu

A DJ Szövetség (Magyar DJ és Producer Egyesület) tagjaként, a szerzői jogi törvény előírásainak megfelelően dolgozó DJ-k oldala

Fássy Super Disco

Város: Debrecen
Ebben a régióban végzek DJ-tevékenységet: Hajdú-Bihar
web/blog: -
OKJ/OSZK: OSZK HA/DJ/194
Facebook
Fássy Super Disco

Ki vagyok

1974-ben kezdtem a D.J.tevékenységet és aktívan 2000.12.25-ig dolgoztam első körben. A helyszínek többnyire Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Szolnok megyékben voltak. Szinte az összes középiskolai szalagavatót én csináltam évekig a MÁV Járműjavítóban, a Bartók Teremben és a Hódos Imre Sportcsarnokban. Az akkor még működő rengeteg vállalati rendezvényen is rendszeresen közreműködtem. Egy hosszabb kihagyás után 2020-ban kerestek meg többen azzal, hogy kellene az általam korábban is preferált retró program. Ez elsősorban a 60-as, a 70-es, a 80-as és ha igény van rá, akkor a 90-es éveket foglalja magába, valamint a napjaink populárisabb slágereit is. Többnyire interaktívan vezetem a műsorokat, bevonva a közönséget a hangulat érdekében és a lehetőségek tükrében. A lenti referencia helyek csak egy kis szelete az összesnek. Vállalok elsősorban retró bulikat bármilyen rendezvényre, pl. vállalati rendezvények, szülinapi-, névnapi-, esküvői- és ami most újabban divat válási-elengedési partikat is. Elérhetőségem: 30/331-49-79

Hol voltam eddig

Évszám(ok) Klub, rendezvény, stb. neve Település
2022-..... RÉGI CSIBÉSZEK KLIUB DEBRECEN
1996 FÉSZEK KLUB BUDAPEST
1995-1996 HAPPY RÁDIÓ DEBRECEN
1992-2000 SÁMSONI ÚTI PANZIÓ DEBRECEN
1991-1992 DOMINÓ PRESSZÓ NYÍREGYHÁZA
1988-1991 EGYETEM KÁVÉHÁZ DEBRECEN
1988 PÁLMA ÉTTEREM DEBRECEN
1987 EPONA LOVASFALU-NYÁRI SOROZAT HORTOBÁGY-MÁTA
1986 BARNEVÁL--VÁLLALATI RENDEZVÉNYEK DEBRECEN
1985-1987 KÖNNYŰIPARI SZAKKÖZÉP-SZALAGAVATÓK,ISKOLAI BULIK DEBRECEN
1985-1986 MÉH VÁLLALT--VÁLLALATI RENDEZVÉNYEK DEBRECEN
1985-1986 MEZŐGÉP VÁLLALAT--VÁLLALATI RENDEZVÉNYEK DEBRECEN
1985-1986 CIPŐGYÁR--VÁLLALATI RENDEZVÉNYEK DEBRECEN
1985 ÓVÓNŐKÉPZŐ FŐISKOLA-GÓLYABÁL HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
1985 YBL MIKLÓS FŐISKOLA-ISKOLAI RENDEZVÉNY DEBRECEN
1985 BIOLÓGUS KONFERENCIA HORTOBÁGY
1985 HOTEL DÉLIBÁB BÁR HAJDÚSZOBOSZLÓ
1984 DELTA BÁR-ID.ÉLIÁS GYULÁVAL KÖZÖSEN- FONYÓD
1984 NEMZETKÖZI MOTOROS TALÁLKOZÓ DEBRECEN-VEKERI TÓ
1983-1986 MGM-MAGYAR GÖRDÜLŐCSAPÁGY MŰVEK--VÁLLALATI RENDEZVÉNYEK DEBRECEN
1983-1986 BFK-BUDAPESTI FINOMKÖTÖTTÁRUGYÁR--VÁLLALATI RENDEZVÉNYEK DEBRECEN
1983-1984 AGRÁR EGYETEM-SÁRGULÁSI BÁLOK,GÓLYABÁLOK DEBRECEN
1983-1984 RUHAGYÁR-VÁLLALATI RENDEZVÉNYEK DEBRECEN
1983 HAJDÚ GABONA-VÁLLALATI RENDEZVÉNYEK DEBRECEN
1982-1983 MEDICOR MŰVEK-VÁLLALATI RENDEZVÉNYEK DEBRECEN
1982 SÖRBÁR HAJDÚNÁNÁS
1981-1988 KÖLCSEY MŰVELŐDÉSI KÖZPONT DEBRECEN
1981-1984 109.SZ.SZAKMUNKÁSKÉPZŐ--SZALAGAVATÓK,ISKOLAI BULIK DEBRECEN
1981-1983 108.SZ.SZAKMUNKÁSKÉPZŐ-SZALAGAVATÓK,ISKOLAI BULIK DEBRECEN
1981-1982 TUNGSRAM-KLUB-VÁLLALATI RENDEZVÉNYEK HAJDÚNÁNÁS
1980-1983 KOSSUTH GIMNÁZIUM ÉS ÁLT.ISK.-SZALAGAVATÓK,ISKOLAI BULIK DEBRECEN
1979-1987 DIENES SZAKKÖZÉP-SZALAGAVATÓK,ISKOLAI BULIK DEBRECEN
1979-1987 BETHLEN GÁBOR-KÖZGAZD.SZAKKÖZÉP-SZALAGAVATÓK,ISKOLAI BULIK DEBRECEN
1979-1986 CSOKONAI GIMNÁZIUM--SZALAGAVATÓK,ISKOLAI BULIK DEBRECEN
1979-1982 KERESKEDELMI SZAKKÖZÉP-SZALAGAVATÓK,ISKOLAI BULIK DEBRECEN
1979-1980 VEGYIPARI SZAKKÖZÉP-SZALAGAVATÓK,ISKOLAI BULIK DEBRECEN
1978-1985 IFJÚSÁGI PARK DEBRECEN
1978-1984 FAZEKAS GIMNÁZIUM-SZALAGAVATÓK,ISKOLAI BULIK DEBRECEN
1978-1982 ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉP-SZALAGAVATÓK,ISKOLAI BULIK DEBRECEN
1974-1982 TÓTH ÁRPÁD GIMNÁZIUM-SPORTBÁLOK,SZALAGAVATÓK DEBRECEN