2006 év vége fele egy szülinapi vagy névnapi buli felkéréssel kezdődött( Szabadkígyóson, New York pub) minden, ami a diszkózással kapcsolatos.
Ezt megelőzően sok évig hiphop zenéket készítettünk és fellépésekre jártam, de már 13 éves koromban elbűvölt a diszkók világa is.
Az első DJ-zés olyan jól sikerült, hogy örökre magával ragadott…
2007-ben már saját bulit szerveztem. Az is nagyon jól sikerült, így ezután egyre sűrűsödtek a fellépések.
Szabadkígyós után Gerlára, majd később 2008 körül Újkígyósra kerültem, ahol két szórakozóhelyen is voltam rezidens, összesen 6 éven át.
2011. augusztusában szerveztem meg az első nagyobb rendezvényemet a „24 órás Breakdown Partyt”.( De előtte is voltak rendezvény szervezési próbálkozásaim ) Néhány alkalommal Újkígyóson, majd később Békéscsabán. Mindkét városban nagy sikert aratott.
Közben több lehetőségem is nyílt megmutatni a tudásomat:
- Békéscsaba (Narancs, Club 51, Ifi ház, Főiskola stb.) Köröstarcsa, Orosháza, Szabadkígyós, Pusztaottlaka-Like fest , Kecskemét, Budapest ( Just Music fm, MR2 Petőfi rádió) ..de az emlékeim már homályosak…
2011-ben értem el az egyik legnagyobb sikert DJ pályafutásom alatt, amikor is a Justmusic FM online rádió, országos DJ versenyén, a több mint 1000 indulóból az első 20-ba válogattak be.
A következő éveben (2012-ben) éltem meg az addigi legkomolyabb DJ élményem, hiszen felkértek a LIKE fest egyik sátrába rezidensnek. Hatalmas élmény volt kb. 1000-1500 embernek zenélni.
Ezekben az években elég sok mashup-ot,remixet és több saját zenét is készítettem, melyeket előszeretettel játszottak a kollégák klubokban, de volt amit fesztiválon is . Zenéimből egy, hivatalosan is megjelent a Beatporton.
2014. -ben az élet válaszút elé állított. Így nyitottam meg az első tetováló szalonomat, hiszen gyerek korom óta a zene mellett, a tetoválással is foglalkoztam.
Mai napig a tetoválás a fő munkám (és sokan onnan ismernek), de a zene szeretete és a diszkózás a kezdetek óta fontos szerepet tölt be az életemben.
A szalon nyitása után évről évre mindig voltak fellépéseim, évi 3-4, de 2025- től, besűrűsödtek. Megjártam Szegedet(Flow), Kondorost(Pöttyös pub), és Békéscsaba legjobb underground nyári klubját(Csakk terasz) . Közben online Live DJ műsorokat is készítettünk, a helyi DJ barátok segítségével( Tattoo Room, Youtube ) . 2026-ban is igen sok felkérés előtt állok. Békéscsaba, Szabadkígyós, Doboz-Szanazug stb.
2025-ben szerveztem meg az első „Remember Classic Party®” rendezvényemet, mely azóta már sorozattá nőtte ki magát, és nagy sikernek örvend.
Zenei stílusomat mindig az adott hely, az adott rendezvény hangulatához, a közönség igényeihez igazítom.
Ha fellépésre megyek legszívesebben a classic house, trance, tech house, deep house, latin house zenéket játszom és ma már csak azt figyelem egy zenében, hogy meg van -e benne az a lüktetés az a kis plusz, ami számomra és a közönség számára is különleges élményt nyújt. Már nem figyelem, hogy 20 éves a zene vagy 2 hetes… csak legyen benne az a bizonyos, megmagyarázhatatlan valami… :)