legalisdj.hu

A DJ Szövetség (Magyar DJ és Producer Egyesület) tagjaként, a szerzői jogi törvény előírásainak megfelelően dolgozó DJ-k oldala

Dj.Fatmo

Város: Cegléd
Ebben a régióban végzek DJ-tevékenységet: -
web/blog: Stroboszkop.freeblog.hu
OKJ/OSZK: OSZK Dj 0177
Facebook
SoundCloudYouTube
Dj.Fatmo

Ki vagyok

Hol is kezdjem?
Szüleim szerint már kiskoromban is rendszeresen vertem a fakanalakkal az edények fedelét. Ezt tudva, azt hiszem nem csoda, hogy általános iskolában a legjobbak között szerepeltem énekórákon.
Innen egyenes út vezetett a zeneiskolába, természetesen ütős szakra. Vibrafonozni tanultam, egy kis dobolással fűszerezve. Hetedikes koromban kaptam az első magnómat, egy monó Sanyo kazettás gépet, amely az akkori technikai lehetőségekhez képest jól szólt, és ezzel kezdetét vette az immár 35 éve tartó szerelem.
Az első bulit 14 évesen 1978-ban, már gimnazistaként követtem el. Mivel ez egész jól sikerült, jöttek sorba a felkérések: házibulik, iskolai rendezvények a város összes iskolájában.1985-ig ezt papírok nélkül tettem, azonban ekkortájt jött be az új szabály, mely szerint csak vizsgázott Dj-t lehetett a szórakozóhelyeken alkalmazni. Ekkor az elsők között szereztem lime vizsgát, amelyet 8 éven keresztül, minden évben sikeresen megújítottam. Igazából ettől kezdve lett a diszkó „főállás”, bár arra mindig vigyáztam, hogy legyen valamilyen munkából alapfizetésem. Óvatos voltam, nem tettem fel mindent egy lapra, de úgy gondolom, hogy ez így volt helyes. A kilencvenes évek elején lehetőség volt arra, hogy a lime vizsgát kategória vizsgára cseréljem. Ez szerencsére már első nekifutásra sikerült. Erre nagyon büszke voltam, hiszen 44-en mentünk vizsgázni (mind olyanok, akik már évek óta rendelkeztek lime vizsgával), és összesen 4-en feleltünk meg a szigorú vizsgabizottság előtt, ráadásul egyedüli vidékiként kaptam új engedélyt. Ezután még nagyobb lelkesedéssel vetettem be magamat az éjszakába. És jöttek sorba a felkérések, főleg Pest-megyéből, majd később az ország minden részéből. A kilencvenes évek végétől egyre több céges rendezvényre volt meghívásom. Így kezdtem el rendezvényhangosítással is foglalkozni. Ekkora már olyan szintű technikai felszereltségre és tapasztalatra tettem szert, hogy kisebb rendezvények hangosítása, megszervezése már nem jelentett gondot. Rendezvényszervezésben a csúcsot a Cegléden a sportcsarnokban és a körülötte fekvő területen megrendezett Dréher Dance Party jelentette, ahol szervezőtársammal (Dj Happy), az újságok szerint, közel 15.000 embert tudtunk az egész napos rendezvényen megmozgatni. A rendszerváltás óta, és e rendezvény után sem sikerült senkinek ilyen tömeget megszervezni Cegléden.
Dréher Dance Partyt követte még 5 alkalommal a TOP 12 nevű zenei műsor, amelyen fellépett a hazai könnyűzene színe-java, illetve fellépési lehetőséget kapott mindig 3 kezdő csapat, egy sztár Dj, illetve egy sztár müsorvezető. (Többen - mivel kérésünk volt - ÉLŐBEN nyomták, ami akkoriban még nem volt divat.)
Sokan kérdezték, hogy mi a kedvenc zenei műfajom. Az az igazság, hogy nincs egy kedvenc. Nagyon sok stílus van, amelyből tetszik egy vagy több zene. Pl.: jazz, dixilend, country, komolyzene, musical, reggie, sky, new wave, trance, house, drum and base… Ha mégis ki kellene emelnem valamit, akkor az a latin funk, funk house, a latin discó zenék és már koromból adódóan is az Euro discó, Italo discó, twist, rock’N’rol, funky és a magyar zenék, egészen a kezdetektől (Apostol-tól Peat Jr. & Fernando-ig).
Azt hiszem, nem vagyok messze az igazságtól, amikor azt mondom, hogy lakóhelyem környékén ott voltam az elsők között, akik a kialakulóban lévő magyar zenéket egyenrangúként játszották az éppen futó külföldi számokkal. Ma is azt mondom, hogy sok hazai előadó megfelelő reklámmal párosulva bármikor megállná a helyét a külföldi discóclubbokban is.
Az előbb leírtakból szinte egyenesen következik, hogy az elmúlt években a következő stílusú bulikat vezettem: retró party, latin party, funk house bulik, funky party és a kollégák részéről lenézett (bár a vidéki közönség részéről nagyon igényelt) mulatós vagy gipsy party.
Míg leírtam az utóbbi néhány sort, elgondolkoztam rajta, hogy milyen rendezvényeken szerepeltem a közelmúltban. Engem is meglepett, hogy milyen sokszínű a paletta: Fellépések különböző discó clubokban, névnapi-születésnapi partyk, lány-legénybúcsúk, lakás vagy házavató bulik, céges és iskolai rendezvények, promóciós turné. Az elmúlt években egyre több a lakodalom, ahol zenekarral együtt, de sokszor már csak egyedül segítettem a násznépnek, hogy emlékezetes legyen a házasságkötés napja.
A fentieket elolvasva, azt hiszem senkit sem lep meg a következő mondat. Úgy gondolom, hogy nem az a nagy szám, amikor elmegy valaki egy fellépésre, és ott lenyomatja azt a két órás szettet, amit már az unalomig gyakorolt, hanem az, ha valaki szinte mindig más közönségnek játszva tud egész este jó bulit prezentálni az éppen aktuális helyi igényekhez igazodva. Ez persze nem azt jelenti, hogy néhány sztár Dj tudását nem „irigylem”.
Néhányan már megkérdezték, hogy meddig akarok még bulikat tartani. Én úgy gondolom, ezt két dolog határozza meg. Az egyik, hogy meddig lelem meg benne azt a feltöltődést, kikapcsolódást, örömöt, amiért elkezdtem annak idején, és meddig tudok azonosulni az új s újabb stílusokkal. A másik, hogy a közönség meddig fogad el (Itt, most nem a nosztalgia bulikra gondolok, hanem a friss slágereket felvonultató rendezvényekre).
Az elmúlt években a retro hullám megerősödése miatt szinte csak retro zenei partykon vettem részt és nagyon élveztem, hogy ezekre a régi zenékre szinte minden korosztály beindult.
Már 2 éve nagy szerelmem a rádiózás a Cegléd Rádió 88-ban. A műsor neve, amiben szerkesztőként és lemezlovasként részt veszek: Stroboszkóp /Az elmúlt 30 év elfelejtett slágerei(Minden csütörtökön 6-7-ig élőben a 92,5 Mh-en, a neten pedig felvételről. Hallgasd meg a neten (Üsd be a Cegléd Rádió 88 + Stroboszkóp szavakat vagy Stroboszkop.freeblog.hu )és már csak választanod kell a feltöltött adások közül.
Remélem az utolsó buli még messze van és Veled kedves olvasó, aki megtisztelsz most figyelmeddel tudok még találkozni, akár úgy, mint vendég valamelyik partin, akár mint az egyik rendezvény szervezője.
Abban a reményben búcsúzok most tőled, hogy e néhány sorból egy kicsit megismerhettél.

Köszönöm figyelmedet: Dj Fatmo
( Kenyó Ferenc )
Bulifotók a facebook-on ( Kenyó Feri )


Főbb állomásaim:
ROZMARING DISCÓ ( CEGLÉDBERCEL Rezidens 4 év )
72-ES DISCÓ KLUB ( CEGLÉDBERCEL )
BRAVO DISCÓBÁR ( CEGLÉDBERCEL )
DÓZSA KLUB ( CEGLÉD )
FENYVES DISCÓ KLUB ( MÁTRAHÁZA )
MAGYAR ÉTTEREM ( CEGLÉD )
KOSSUTH ÉTTEREM ( CEGLÉD )
MŰVELŐDÉSI HÁZ ( ÚJSZILVÁS )
Y-CLUB ( CEGLÉD )
OLAF PALME HÁZ ( BUDAPEST )
DISCÓ 2000 ( ALSÓNÉMEDI )
IL CAPITANÓ DISCÓ KLUB ( BADACSONY )
ROADHOUSE DISCÓ ( LAJOSMIZSE )
SPÁTEN DISCÓ KLUB (JÁSZKARAJENŐ)
DREAM DISCÓ ( JÁSZKARAJENŐ )
SPORTCSARNOK ( ABONY )
STRAND DISCÓ ( ALBERTIRSA )
KANDÚR BÁR ( CSEMŐ )
DRÉHER DANCE PARTY ( CEGLÉD )
TOP 12 DANCE PARTY ( CEGLÉD )
PÁLMAKERT DISCÓ KLUB ( CEGLÉD )
VADÁSZ DISCÓ KLUB( KOCSÉR )
CARINA NIGHT CLUB ( KECSKEMÉT )
FORMA 1 CLUB ( MOGYORÓD )
GARDEN CAFÉ ( ALBERTIRSA )
COFFEE MED PUB ( PILIS )
NÁDAS ÉTTEREM (MONOR)
ROADHOUSE 311 (TÁPIÓSZELE)
IKERFEST FESTIVAL ( PILIS Hangosítás, Konferanszié )
ÉLETMÓD SZIGET ( PILIS Hangosítás, Konferanszié )
CAC, CACIB KUTYAKIÁLLÍTÁSOK 5× ( Hangosítás, Konferanszié )
MÁJUS 1.-EI ÜNNEPSÉGEK ( CEGLÉD Retró disco, Hangosítás )
STREETBALL GÁLÁK ( CEGLÉD Hangosítás, Konferanszié )
NEMZETKÖZI GULYÁS FŐZŐVERSENY 4× ( NAGYKÁTA Hangosítás, Konferanszié, Retró disco )
FALUNAP (TÁPIÓSZELE Retró disco)
FALUNAP 4× (DÁNSZENTMIKLÓS Retro disco)
VÁROSNAP (ALBERTIRSA Retro disco)
LAKÁSÁTADÁSI ÜNNEPSÉGEK ( BUDAPEST Retró disco, Hangosítás )
POLITIKAI RENDEZVÉNYEK ( CEGLÉD, ALBERTIRSA, ABONY, DABAS, BUDAPEST )
WIENERBERGER ROADSHOW ( Hangosítás, Konferanszié )
LASKAFESZTIVÁL 2× (CEGLÉD Retró disco, Hangosítás)
KOSSUTH TOBORZÓ 3× (CEGLÉD Hangosítás)
CÉGES TOVÁBBKÉPZÉSEK AZ ORSZÁG TÖBB PONTJÁN(Retró disco,Hangosítás)
ESKÜVŐK (Retró disco + Ceremónia mester: zenekarral vagy egyedül)
RÁDIÓS MŰSORVEZETÉS (Stroboszkóp: Egy műsor a 70-es,80-as,90-es évek legjobb dalaival minden héten csütörtökön 18.00-19.00-ig, az FM 92.5 MHz-en a Cegléd Rádió 88 adásában! A Dj: Szatmári Gábor és Kenyó Ferenc. Stroboszkop.freeblog.hu)