legalisdj.hu

A DJ Szövetség (Magyar DJ és Producer Egyesület) tagjaként, a szerzői jogi törvény előírásainak megfelelően dolgozó DJ-k oldala

DJ Csucsu

Város: Siófok
Ebben a régióban végzek DJ-tevékenységet: Somogy
web/blog: www.djcsucsu.hu
OKJ/OSZK: OSZK SO-DJ 635
Facebook
MixcloudYouTube
DJ Csucsu

Ki vagyok

Siófoki fiatalként tizenéves korom elején már nagy érdeklődéssel figyeltem az éjszakai élethez(is) tartozó zenei pezsgést,sok információt gyűjtve a Balatonnál fellépő,azóta legendává lett lemezlovasoktól(Bakai,Rákász,Bob) és rádióadókból,műsorokból(Ö3,Poptarisznya,Vasárnapi koktél).
A kezdeti "beszélő dj" időszak után a "keverő dj" technikai kihívása fogott meg inkább, a mai napig inkább a dalok ritmus és hangulat szerinti egybefűzésére helyezem a nagyobb hangsúlyt, mindig a nagyérdemű reakcióit szem előtt tartva. . A konferálás és műsorvezetés fortélyait a pécsi Fordan Zengő, valamit a siófoki 88.2 Balaton rádióban sajátíthattam el. A 90’es évek elejétől majd 20évig üzemeltettem hanglemez kereskedést,így azok a stílusok is ismertek,kedveltek számomra,melyek ritkábban kerülnek játszásra egy-egy „szokványos” buliban.

Koromnál fogva szerencsésnek tartom magam,hiszen a 80’as évek elejétől követhettem naprakészen a pop/rock/club élet alakulását,így alkalmam nyílt sok zenei stílus megismerésére,játszására.
Napjainkban előszeretettel vállalom az olyan kihívásokkal bíró rendezvények levezénylését,ahol a közönség igényének maximális kielégítése mellett alkalmam nyílik a lehető legszélesebb zenei palettáról válogatni. Szettjeimben jól megfér egymással mind a hazai,mind a külföldi kínálatból a múlt évszázad jazz-swing klasszikusai, a 60’-as évek Rock’N’Rollja,a 70’es évek diszkója,a ’80-as évek popja, Dél-Amerikai ritmusai, a funky és az R'N'B,a 90’-es évek dance-floor-ja,az új évezred trans-sze, és napjaink electro-ja vagy raggaeton-ja. Fesztivál DJ.-ként az alternatív és autentikus népzenék ,világzenék terén is számot adhattam ismeretemről.
A fenti sokszínűség és az évtizedek alatt szerzett tapasztalat tette lehetővé, hogy az utóbbi években olyan elismert és ikonikus helyeken is szórakoztathattam a közönséget, mint a Mala Garden (Siófok), Kistücsök Étterem (Balatonszemes), Káli Art Inn (Köveskál), vagy Gundel Étterem (Budapest).


A Magyar Lemezlovas Egyesület alapítójaként kezdetektől fogva fontosnak tartom ezen szakma renoméjának visszaszerzését. Célom,hogy bármilyen közegben emelt fővel hangoztathassam,hogy lemezlovasként dolgozom.
Bármikor szívesen veszem az olyan felkéréseket ahol a retro,funky,vagy akár az elektromos muzsikák egyvelegével kell jókedvre deríteni az egybegyűlteket,10-20,vagy több száz főnek is,legyen céges rendezvény,házibuli,esküvő vagy akár fesztivál.
Telefonszámom:36-30-9464-920

Miket játszom

MAINSTREAM TÁNCZENEAzahriah: 3korty
Azahriah: Introvertált dal
Calvin Harris feat. Tom Grennan: By Your Side
David Guetta & Bebe Rexha: I'm Good (Blue)
Desh: Osztriga
DESH, Azahriah, Young Fly feat. Lord Panamo: Rampapapam
Hibrid: Csak téged látlak
Jain: Makeba
JUSTIN WELLINGTON feat. SMALL JAM: Iko Iko
Korda György: Reptér
Marshmello, Pink, Sting: Dreaming
Miley Cyrus: Flowers
Oliver Tree & Robin Schulz: Miss You
Purple Disco Machine x Kungs: Substitution
R3HAB, INNA, Sash!: Rock My Body
Ray Dalton: Do It Again
Ricchi e Poveri: Sarà perché ti amo
Sofi Tukker: Jacaré
Sophie And The Giants & Purple Disco Machine: Paradise
ValMar feat. Szikora Robi: Úristen

Hol voltam eddig

Évszám(ok) Klub, rendezvény, stb. neve Település
2015-2021 Havanna Bár Siófok
2014 Halfesztivál Siófok
2014 SióFolk Fesztivál Siófok
2007-2014 Presszó (Renegade Retro) Siófok,Coke Club
2004-2006 88.2 Balaton Rádió Siófok
2000-2004 Oscar Café Siófok
1999-2000 Fordan-Zengő Rádió Pécs
1998-2000 Boccachio Club Pécs
1992-1998 Galaxis Disco Pécs
1988-1994 Galéria Disco Siófok
1988 Juventus Rádió Siófok
1986-1988 Siotour Klub Siófok

Hivatalosan megjelent saját dalok/remixek

Évszám Előadó Cím Link
1999 Light Bolond nyár