legalisdj.hu

A DJ Szövetség (Magyar DJ és Producer Egyesület) tagjaként, a szerzői jogi törvény előírásainak megfelelően dolgozó DJ-k oldala

B-Tone

város: Lengyeltóti
web/blog: -
OKJ/OSZK: -
FacebookInstagramTikTokTwitter
SoundCloudMixcloudYouTube
B-Tone

Hallgass bele a mixembe!

B-Tone @ Promo Deep House Set December 2021
(House, Deep House)

Ki vagyok

Biográfia:

Pili Balázsnak hívnak, 1988ban születtem Lengyeltótiban. Fiatal korom óta foglalkozom zenével. Zenei tudásomat a helyi zeneiskolában szereztem meg. Több mint 12 évig zenéltem a Lengyeltóti Brass Bandban baritonosként.
Első diszkós élményemet a Nővéremnek köszönhetem, Ő vitt bele a "jóba" Onnantól nem volt megállás... :)
Középiskolában a suli bulik mellett stúdióztam, többek közt ennek is köszönhetem, hogy 2014 nyarán hivatalosan is hangtechnikusi végzettséget szereztem.
Dolgoztam rádióban (Kapos Rádió).
Az évek során tagja voltam több dj csapatnak is, többek közt a Szlovák Professional Show Teamnek, és az Out69 nevű felállásnak a Balaton Dj Teamnek, és a Mig21 csapatnak.

Mixeimet gyakran játsszák Fm és Netrádiók.

2014 őszétől ARMB fiatal együttest majd
2015 elejétől 2016-ig pedig a The Griffins zenekart erősítettem Live act szettjeimmel.
2015 – Siófok Beach House rezidens Dj
2015-2016 – Coronita tábor Siófok
2016- napjainkig rengeteg helyen megfordultam. :)

Szettjeim rendelhetők hangszeres Live act-el. ( Szaxofon, Gitár, Konga )

Elért Dj verseny eredmények:
Kaposvár – P21 : III. helyezés
Kaposvár – Bombardier : I. helyezés (Szakmai zsűriben jelen volt többek közt Bohumil is)
Balatonmáriafürdő – Blackmagic disco : III. helyezés

Zenei megjelenések:
B-Tone – No Pain and No Gain / Steroid Records gondozásában
https://www.beatport.com/release/no-pain-no-gain/2336936

B-TONE & DJ BL4CK & GRY - Close Your Eyes (2020)
https://www.youtube.com/watch?v=RY2XqZckeaY

B-TONE & DJ BL4CK & GRY - Feeling Down (2020)
https://www.youtube.com/watch?v=d2ZVzEoxSfM
Top Beatport Chart 53. hely az első héten!

B TONE & DJ BL4CK - LalaLa (2021)
https://www.youtube.com/watch?v=JUzuV6RULOA

B Tone & DJ BL4CK - Talking to Myself (2021)
https://www.youtube.com/watch?v=sFelU_JDP10

B Tone ft Dora Tonight (2022)
https://www.youtube.com/watch?v=GhXDds2ITNg

Miket játszom

MAINSTREAM TÁNCZENE1. B-Tone, DJ BL4CK, gRy: Close Your Eyes
2. B-Tone, DJ BL4CK, gRy: Falling Down
3. B-Tone, DJ BL4CK: LaLaLa
4. B-Tone, DJ BL4CK: Talking to Myself 2021
5. B-Tone: No Pain, No Gain
6. B-Tone feat Dora: Tonight
7. PURPLE DISCO MACHINE / KUNGS: SUBSTITUTION
8. PURPLE DISCO MACHINE: PARADISE
9. KYLIE MINOGUE: PADAM PADAM
10. SHOUSE: WON’T FORGET YOU
11. SHAWN MENDES: WHEN YOU’RE GONE
12. RICCHI E POVERI: SARA PERCHE TI AMO
13. LOST FREQUENCIES / ELLEY DUHÉ: BACK TO YOU
14. GLASS ANIMALS: HEAT WAVES
15. MEDUZA: BAD MEMORIES
16. IMAGINE DRAGONS: SYMPHONY
17. INNA: YUMMY
18. DAVID GUETTA / BECKY HILL: CRAZY WHAT LOVE CAN DO
19. IMANBEK: BELLY DANCER
20. TIESTO: LAY LOW

Hol voltam eddig

Évszám(ok) Klub, rendezvény, stb. neve Település
2018 Faház Újlengyel
2018 Pool Party Club Prayer Vonyarcvashegy
2018 Palletta Fonyód
2018 Palletta Siófok / Aranypart
2018 BL Yacht klub Balatonlelle
2018 Bohém Siófok / Partysétány
2017 Yacht Club Balatonlelle
2017 Diszpinty Zalaegerszeg
2016 Coronita tábor Siófok
2016 Bohém / Partysétány Siófok
2016 PLázs Siófok
2016 Club Bala / Partysétány Siófok
2016 Yacht Club Balatonlelle
2016 Díszpinty Zalaegerszeg
2015 Atlantisz Zalaegerszeg
2015 Beach House Siófok
2015 7C - party sétány Siófok
2015 Spagetti ház Siófok
2015 Flamingo - Party sétány / Dj feszt Siófok
2015 Coronita tábor Siófok
2015 Bohém Caffe - party sétány Siófok
2015 wunder bar Siófok
2015 Bloom Keszthely
2015 Diszpinty Zalaegerszeg
2015 Kishableány Badacsonytomaj
2015 P-Club Balatonlelle
2014 Prayer Club Siófok
2014 SevenCorners partysétány Siófok
2014 P-Club Balatonlelle
2014 Gainpieros Balatonboglár
2014 Sunset Balatonfüred
2014 Boreno Budapest
2013 P-Club Balatonlelle
2013 Traxx Club Siófok
2012 Il Capitano Badacsony
2012 Flash Disco Bár Marcali
2012 Club Monaco Szigetvár
2011 Bombardier Kaposvár
2011 P21 Kaposvár
2010 Havanna klub Balatonlelle

Hivatalosan megjelent saját dalok/remixek

Évszám Előadó Cím Link
2022 B Tone ft Dora Tonight
2022 B Tone & DJ BL4CK Talking to Myself Radio Mix
2020 B-TONE & DJ BL4CK & GRY Feeling Down (Radio Mix)
2020 B-TONE & DJ BL4CK & GRY Feeling Down (Extended Mix)
2019 B-TONE & DJ BL4CK & GRY Close Your Eyes
2018 B-Tone No Pain No Gain