
Marcell
város: Pápa
web/blog: nrgparty.5mp.eu
közösségi média:
  |
|
Bemutatkozás, információk
A zene mindig fontos szerepet töltött be az életemben, eleinte csak hallgattam, majd később úgy 18 éves koromban ez már kevésnek tűnt. Elkezdtem megismerkedni a dj-k és a disco-k világával. Szaklapokat olvasva próbáltam minden információt megtudni, amire szükségem volt, szépen lassan megismerkedtem a technikai berendezésekkel a fényektől a lejátszókig. Gyakorlatban a fények vezérlésével kezdtem, később pedig a Nemesszalóki Excalibur Dance Club pultja mögé is beállhattam pár buli erejéig. Csináltam pár iskolai rendezvényt, kolesz bulit és egy kis időre búcsút vettem a szakmától. Úgy gondoltam, megfelelő technikai és zenei háttér nélkül nem szabad nekiállni zenét szolgáltatni.
Komolyabb pályafutásom 4 éve kezdődött. Leszerződtem Pápán a Várkertfürdővel, így a nyári szezonokban a strandon minden hétvégén én szolgáltattam a zenét. Közben elkezdtem zenélni az Árkádi Café nevű helyen két éven keresztül péntek, vagy szombat estéimet ott töltöttem, majd Tapolcára kerültem a Boszorkány Tanya rezidenseként. Mindezek mellett vállaltam még esküvőket és céges rendezvényeket, melyeket dj kollégámnak Tompa Lászlónak köszönhettem. Jelenleg is számos közös rendezvényem van a www.partymester.hu –val, sokat köszönhetek neki, hiszen így tanultam meg mennyire is fontos a magas színvonalú zeneszolgáltatás.
Számomra rendkívül fontos a megrendelő elégedettsége, ezért minden rendezvényen arra törekszem, hogy széleskörű zenei ismeretemmel és repertoárommal, a fiataloktól az idősekig mindenki jól érezze magát. Játszott zenei stílusok között megtalálható a 70- es, 80-as évek magyar és nemzetközi slágereitől kezdve a funky nagyjai, a 90-es évek zenéi, és a mai rádiós- és club slágerek is.
Fontosabb referenciáim
| Évszám(ok) |
Klub, rendezvény, stb. neve |
Település |
| 2012 |
Fekete Lyuk |
Pápa |
| 2010-2011 |
Boszorkány Tanya |
Tapolca |
| 2010- |
Céges rendezvények, esküvők családi napok hangosítása zeneszolgáltatással |
Budapest, Győr, Komárom, Balaton, Velence, Székesfehérvár, Zalakaros, Veszprém, Tapolca, stb. |
| 2008-2011 |
Árkádia Cafe |
Pápa |
| 2006-2010 |
Várkertfürdő |
Pápa |
|